Oldalak

2015. március 9., hétfő

Colour Alike 530



Sziasztok!

Igen, ilyen költői elnevezése van ennek a lakknak, amely a Holographics Jelly kollekció tagjaként jelent meg.

A Color Alike nagyon jó kis márka, de ebbe vihetnének egy kis fantáziát! Főleg azért, hogy a vásárlóik idegeit kíméljék vele. Mert bizonyos számú lakk felett azt meg tudom jegyezni, hogy van egy Annám, Douceur-em vagy Thrillerem. 
De hogy az 530-as, 540-es lakkom ott csücsül-e már a fiókban??? Ezeket a számokat szerintem senki se tudja hosszabb távon (értsd tíz percen túl) megjegyezni! 

Na de a színe! Az kérem szépen csodás! A felső képet ne is nézzétek, nem pink, de mesterséges fényben annak látszik és ezt is meg akartam mutatni. A színhű képek később következnek. 
Valójában rózsaszínes-korallos világos piros, szívderítően vidám piros, igazi tavaszi-nyári szín. És van benne egy gyönyörűséges finom csillogás, amit sajnos egyetlen képen sem tudtam elkapni, mert a fényképező automatikusan korrigálta, nagy bánatomra. 

Reggeli fényben.

holographic jelly

Jelly lakk, úgyhogy tökéletes fedést két rétegtől ne várjatok. Rajtam ennyi van és elégnek éreztem, de értem, hogy hosszú körmű lányoknak simán alap a három réteg. Seche Vitet használtam fölé.

Ez még mindig reggel, picit más szögben.


Késő délután, napfényben.

light red

holo jelly

És még egy, késő délután, zártabb térben. Igen, a buszon! :)


És igen, ennyi arca van! Az üvegben látottak alapján azt hittem, hogy a PP Paris dupéja lehet. Felkenve semmi köze hozzá, ellenben a maga nemében gyönyörűséges! Sokkal szebb, mint amire számítottam. :))

Nekem nagyon nagy pozitív meglepetés volt, ez alapján a többi színt is érdemes kipróbálni a kollekcióból. Szépen terül, gyorsan szárad, jó az ecsete, szépséges a színe - és mindez 1240 forintért. Fosszátok le a Naillandet amíg van belőle! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése